Húsmentes menza nyílt egy berlini egyetemen

Oldal nyomtatása

Igencsak különleges kezdeményezést indított útnak a berlini Műszaki Egyetem, mely a világ első olyan oktatási intézménye lett, ahol kifejezetten a húsmentes életmódot folytató emberek ízlését szeretnék szem előtt tartani, de természetesen mások is bátran táplálkozhatnak ott, ha szívügyük az egészséges étkezés.

A Veggie 2.0 névre keresztelt menza minden egyes ételét a növényi alapú étrendhez igazították, ezáltal a német fővárosban a diákoknak lehetőségük nyílik elérhető áron húsmentes ételekhez jutni.

A honi hallgatói önkormányzatokhoz hasonló Studierendenwerk Berlin állami szervezet elmondása szerint a helyet azért nyitották meg – elsőként kísérleti jelleggel –, mert Németországban egyre jobban növekszik a vegetáriánus és a vegán étrendet folytatók száma, akiket kivétel nélkül kiszolgál a menza.

Mint egy friss kutatás bebizonyította, 14 ezer berlini tanulónak közel 14 százaléka folytat vegán életmódot, ami kimagasló mérték annak fényében, hogy a teljes népességet tekintve ez az arány mindössze 1,6 százalékra tehető.

A Studierendenwerk Berlin szóvivője, Jana Judisch elmondta, hogy a Veggie 2.0, mely a város nyugati régiójában található Műszaki Egyetemen nyílt, egyelőre csak kísérleti projektként jellemezhető. Mint kiemelte, nem az a céljuk, hogy ezzel veganizmusra csábítsák az embereket, azonban szeretnék megmutatni a húsmentes életmód előnyeit.

A menza egyébiránt nemcsak a diákoknak, hanem mindenkinek nyitva áll, aki olcsón szeretne vegán ételeket fogyasztani, emiatt pedig őszintén remélik, hogy nagy érdeklődés övezi a kezdeményezést. A szóvivő szerint napi szinten legalább 500 vendégre számítanak a városban, ami nem is olyan teljesíthetetlen cél, ha azt vesszük alapul, hogy az iskola normál menzáján – ahol húsételeket is főznek – naponta 4500-an fordulnak meg.

A Veggie 2.0 népszerűségét növelheti továbbá az árcédula, hiszen a legolcsóbb ételek már alig 500 forintos áron kaphatók, de a kiadósabb fogások sem drágábbak 1200 forintnál.